Arctic Sunshine's
Alaskan Malamutes
        KUTYÁIM   ALOM/KÖLYKÖK   MALA INFO   HÍREK   GALÉRIA   SPORT   LINKEK


A „régi” és az „új” típusú Alaszkai Malamute

„Azok az országok, melyek arról ismertek, hogy újraalkottak egy fajtát, úgy gondolják, hogy jelenleg az a korrekt. Ez fajtán belül egy második típus kialakulását eredményezheti. Pl. a jelenlegi Német Juhász és a régi típusú elzászi.” Ezt az idézetet egy régi rendőrségi újságban találtam. Manapság a német rendőrség úgy találja, hogy nem tudja tovább használni a Német Juhászt a fajta munkával kapcsolatos, ill. mentális egészségi problémái miatt és inkább a belga Malinoist használják.

Ez bármelyik munkakutya fajtával megtörténhet, melyeket ki is állítunk. Az 1970-es évek elejétől a közepéig egészen más típusú kutyákat tenyésztettünk és állítottunk ki. A tenyésztők legalább annyira vetélkedtek abban, hogy kivételes kutyákat tenyésszenek, mint ahogy a showringben versengtek. Sokkal kevesebb hangsúlyt kapott a nyerő kutyák tenyésztése. Ehelyett fontosabbnak tartották a korrekt felépítést és más problémákat, ill. az örökletes betegségek csökkentését. Ezek voltak fókuszban. Sok kutya nem nézett olyan jól ki, mint manapság. Ezek nagy lépéshosszal rendelkező kutyák voltak, melyek még járás közben is tért ölelően mozogtak.

Megkértem 5 tenyésztőt, akik aktívan kiállítottak az 1970-es évek közepén, hogy készítsenek egy listát, miben különböztek az akkori kutyák azoktól, melyeket ma látunk a ringben, és miért történtek ezek a változások.

Fej – Úgy érezték, hogy a fejek ma jobbak, ill. a Közép-nyugaton és Keleten egyenletesebbek, de Nyugaton kevésbé egyenletes és keskenyebb fejeket figyeltek meg finom orral. Érdekes ez a földrajzi különbség. Érzésük szerint Keleten néhány fej eltúlzott, és a megfigyelt egyenletességnek a lecsökkent génállomány lehet az oka. Ez nem lehet hasznos. Mindegyikük erős hanyatlást jelentett a harapások terén. Szerintük néhány kutyának olyan a harapása, hogy a 70-es években szégyen lett volna kiállítani őket. Manapság a szükséges ollós harapás ritka, és a legtöbb elfogadható harapású kutyának legjobb esetben is enyhe tétharapása van. Rossz harapású, ferde szájú, komoly foghiányos kutyákat találunk a speciális kiállításokon. Ez azt jelzi a tenyésztőknek, hogy a bírók kevés fontosságot tulajdonítanak ennek a problémának. Végül is, ha a harapás romlása megengedett, az meg fogja változtatni az orr és a fej formáját.

A fülek tűzése és állaga is megváltozott. A 70-es években ritka látvány volt a magasan tűzött, ill. a vékony állagú fül. Ma ennek is kevesebb fontosságot tulajdonítanak, és sokszor láthatóak a ringben magasan tűzött, ill. puha fülek.

A sárga szem, mely a 70-es években súlyos hiba volt, ma elfogadott. A tenyésztők és bírók figyelmét ma teljesen elkerüli a sárga szem.

Test és felépítés – Legtöbben úgy érzik, hogy a méretben ma nagyobb összhangot látunk, de legyünk óvatosak, mert a mai tenyésztés kisebb génállományra épül, kevesebb kennellel, és az ismertebb fedező kanokat jelennek meg mindenhol. Ezek a kutyák mutatósak, és néhányuk igazán gyönyörű példány. Bár olyan kutyákat is láthatunk jelenleg, melyek felfújt karikatúrái annak, ahogyan egy Malamutnak ki kellene néznie. A mai kutyákat a pazar bundájuk és eltúlzott csontozatuk miatt imádjuk. A 70-es években csak kevés tenyésztő helyezett ekkora hangsúlyt a kozmetikára, ami helyett inkább a megfelelő felépítésre koncentráltak és a mérsékletességre, melyet kihangsúlyoz a standard. A kutyák általában közelebb voltak az előnyben részesítendő mérethez. Erősek voltak, mély mellkassal, és a szőrt mindig természetes állapotában állították ki. Hosszú léptű kutyák voltak, eléggé közel a standard előírásaihoz.

Elülső rész (front) – Az egyik legnagyobb változás a 70-es évekbeli kutyákhoz viszonyítva az első szögellés változása. A 70-es évek erőteljes frontja olyanra változott, amelynél sokkal rövidebbé válik a lépéstávolság, mely a vállak egyenes szögellésének következménye. A rövid felkar, amely korlátozza a járást, ma nagyon gyakori. A mérsékelt új értelmezése látszólag az egyenes lett. Ezeknek a kutyáknak rövid, csoszogó a járásmódja. Jobban kontrollálhatónak tűnnek a kisebb kiállítási ringekben. Ha valaha is módodban áll összehasonlítani a régi típusú Malamutot egy olyannal, amely inkább a mai felépítésűt képviseli, megfigyelheted, hogy a régebbi kutya teljes léptekkel lehagyja az újabbat, és hogy az újabb, modernebb típusú 2 lépést tesz a régi típusú egy lépése helyett. A megfelelően kiegyensúlyozott front, megfelelő hosszúságú felkarokkal ritka. A legtöbb nyertes kutyának rövid a felkarja, kevés az előmelle, rövid a nyaka, melyek ezt a szögellést eredményezik.

Hátsó rész (front) – A 70-es években számos olyan vonal volt, amely következetesen kiegyensúlyozott első és hátsó részt produkált. Ez ma ritka. Ezért ma elfogadott egy egyöntetű egyensúly hiány. Az egyenes első rész, és keskeny hátsó szögellés hosszú csánkkal (a kitartó kutya rövid, leengedett csánkjával szemben) korlátozott lépést eredményezett, ami gyakran mesterkélt és bizonytalan, nehézkes vállakkal, és rövid hátsó elrugaszkodással. Általában ezt ma korrektnek fogadják el. A 70-es években nem volt kibúvó a rossz elülső és hátulsó részre, ezeket a kutyákat egyszerűen nem láttuk a showringben, a tenyésztők önkéntesen nem állították őket ki. Nem versenghettek a jobban mozgó kutyákkal.

Test és bunda – A test általános felépítése ma egészen más. A 70-es évek kutyái közelebb álltak a standarben előírthoz. A mellkas mély és hosszú volt. A hát enyhén lejtett a fartőig. Tekintélyes méretű kutyák voltak.

Ma a test nem olyan mély és fejlett. A felső vonal szintben van a faroktővel, ami a gyűrűs farkat eredményezi. A kutyák általában magasabbak és nagyobbak. Viszont a magasság és hosszúság nincs összhangban. Manapság a tenyésztőknek a legfontosabb probléma a pazar bunda. Azok kutyák, melyek a 70-es években normális szőrzetűnek számítottak volna, ma mellőzöttek. A 70-es években a kutyákat egy fürdetéssel és fésüléssel készítették fel a kiállításra, és a szőrt természetes hosszanti irányába kefélték. Ez jelenti az időjárás-álló bundát, amelyet a standard is előír. A lábak jó szőrben voltak. Néha a bajuszt nyírták, de ez szerencsére kiment a divatból. Ma szinte a bunda a legfontosabb bemutatandó rész. A pazar bundára tenyésztenek, amely visszafelé fésülhető, felfújható, felborzolható, és egy felfújt szobrászmű képét mutatja. A kozmetika ma művészetté vált, és a fazonra nyírt kutya már köznapinak számít. A puha fedőszőrt kozmetikai szerekkel megkeményítik, és a bírók tényleg sosem láthatnak a standardben előírt időjárásálló bundát. Ez a felkészítés a kiállító segítségére lehet, hogy eltüntessen néhány felépítésbeli hibát, és kétség nélkül nagyon kellemes látvány a fajtacsoportok versenyében. Ez egy jelentős különbséget eredményez a 70-es években kiállított kutyákhoz viszonyítva.

A régi kutyák között ritkán láttunk rossz mancsot, de úgy tűnik, hogy mára a nagy hómancs kezd eltűnni. A mai kutyák mancsa gyakran lapos, nyitott vagy kis macskamancs, melyek funkciójukat tekintve nem korrektek. Láthatunk nagy kerek mancsokat is, amelyek nem elég mélyek. A mai kutyák között vannak tömött talppárnájúak, akiknek tövig levágják a körmeit, és csak egy kis csonkot hagynak a mancs tetején. A 70-es években csak éppen csak a talajig vágták le a kutyák körmét. A hátsó szögellések egyenesedése és a far laposodása miatt sok túlhúzott és kunkori farkat látunk. A 70-es években a legtöbb kutyánál megfigyelhető tollbokrétás farok manapság nem általános. A rosszul tűzött farokkal nem foglalkoznak, és nem tekintik fontos dolognak.

Pozitív változás viszont, hogy minden kutyának sokat javult a temperamentuma, és erre a tenyésztés során nagy figyelmet fordítanak. A 70-es években sok kutya nagyon kemény és hirtelen természetű volt. Egyszer az egyik kiállító azt mondta; „Mindig meg tudod mondani, hol vannak a Malamutok, csak hallgasd, merről jön a morgás.” Ezt manapság már nem tolerálnák. A legtöbben azt mondják, nagyobb a hasonlóság a méretben és az általános alkalmazkodásban (ha egyáltalán különbözik), ami jó is lenne, ha a génalap általában változatosabb lenne. A ma bemutatott kutyák sokkal csinosabbak, és tökéletesen kozmetikázottak. A 70-es években nyersebb és durvább kutyák voltak néhány vonalban, de akkoriban nem a szépség állt az előtérben.

Hogyan és miért történtek ezek a változások ? Csak elméletünk van rá. Olyan lassan történt egy 20, vagy még több éves időszak alatt. Sokan úgy emlékeznek, hogy a 70-es évek végén és a 80-as években a bírók elkezdték keresni és díjazni az egyre nagyobb Malamutokat, nagy szőrzettel. Sokan figyelmen kívül hagyták a standard méretre való előírásait, úgy, mint más követelményeket is. A kiállítási győzelem egyre fontosabbá vált, mivel több tenyésztő is kiállított. Hogy válaszoljanak a méretre vonatkozó igényre, az emberek magasabb kutyákat kerestek a tenyésztéshez, és ezzel meghosszabbították a lábat és a csánkot. A test így nem volt egyensúlyban, és a hosszabb lábak néha akadályoztak, és így a járásmód korlátozottá vált. Ahogy egyre nagyobb hangsúlyt kapott a kiállítási karrier, a tenyésztők megpróbálták javítani a test egyensúlyát, és egyenesíteni az első és hátsó szögelléseket. Ez sikeres volt, és azt szolgálta, hogy korlátozza a járásmódot, és ha kis méretű ringekben mutatják be, akkor a kutya finomabban járjon, mint a régebbi nagy lépésű kutyák. A régebbi kutyák majdhogy nem ügyetlennek tűntek a kis ringekben. Ezek a magasabb kutyák az egyenes szögeikkel jobban mutattak, többet nyertek, többet tenyésztettek belőlük, és így lett egy különböző típusú Malamutunk, mint amilyen a régi, igazi funkcionális kutya volt, bár mindkettőt korrektnek tekintjük ?

A standard leírja a dolgozó, funkcionális állatot. Bár ma elfogadunk hibákat, és úgy tekintjük őket, mint amik szükségesek a kívánatos showkutyához. Ma kevés kutyát találunk ebben a fajtában, amely szabadon, megerőltetés nélkül mozog, tért ölelő léptekkel, ami alapvető lenne a Malamut meghatározásánál. Ezek a kutyák ma a fajta ritka kincsei. A ma kiállított kutyák valóban szebbek, sőt sok gyönyörű. Mindemellett feláldoztunk igazán funkcionális állatot egy gyönyörű showkutya érdekében. Ez egy fő különbség a 70-es évekhez viszonyítva. Ma két típusunk is van fajtán belül, követve azt a folyamatot, amelyen már több fajta átesett.

Ma valószínűleg a fajta legfontosabb problémája a sok egészségügyi kérdés jelenléte. Ezek közül egyik se új – valószínűleg sok a 70-es években is már megvolt. A különbség az, hogy a 70-es években kivontak a tenyésztésből minden egészségügyi problémával küzdő kutyát, a betegségek öröklődésétől tartva. Itt megint csak láthatjuk, hogy különböző dolgokat tartottak az akkori időkben lényegesnek. A génállomány sokkal változatosabb volt akkoriban, és a tenyésztők megengedhették maguknak az óvatosságot, hogy csak a legjobb egyedeket használják fel a tenyésztésben. A helyi előírások nem voltak olyan merevek, és egy nagy kennel költségei reálisabbak voltak. Ma a génállomány csökkenése növelni fogja az egészségügyi problémák számát és komolyan fenyegeti a fajta általános egészségét. A helyi és az állategészségügyi ellenőrzések sokkal korlátozóbbak. Egy nagy tenyészet fenntartásának költségei majdnem lehetetlenek a kisebb tenyésztőnek. Nehéz egyenletes típusú kutyát tenyészteni nagyon változatos génállományból. Ezért tenyésztésünk csak néhány vonalra és sokszor nyertes fedező kanra korlátozódik.

Ha az igazi funkcionális kutyát fenn akarjuk tartani, meg KELL fordítanunk ezt az irányzatot és gondos tervvel kell tenyésztenünk a fajta javításának érdekét előtérbe helyezve a következő nagy nyerésen túl. Ma tenyésztünk és tenyésztünk, hogy a létrehozzuk következő top showkutyát, Best in Show győztest. Nem tervezzük meg a tenyésztési programunkat, hogy ehelyett olyan kutyát hozzunk létre, aki ténylegesen hozzá fog és tud járulni a fajta túléléséhez. Akkor be kell ismernünk, hogy a kiállítási győzelem a végső cél, és sajnos nem a fajta fejlődése.

Elveszett a valódi funkcionális Malamut ?

Ezt dicsérő beszédnek írtam, abban a reményben, hogy a mai tenyésztők megálljanak, elgondolkodjanak, és megnöveljék erőfeszítésüket ennek a csodálatos fajtának az újbóli megalkotása érdekében. HA valóban a kiállítási dicsőség a végleges cél és nem a fajta javítása, EZ VAJON A VÉGZETÜNK ?

Forrás: V. Devaney - The Malamute Quarterly

Fordította: Romoda Csilla

Megjelent a Nordi Északikutyás hírmagazin 2004/3. számában.

VISSZA

e-mail           Tulajdonos: Romoda Csilla
          e-mail